Rozgonyi Margaréta

Gyerekként nem elégedtem meg a kárpátaljai városban beszerezhető magyar nyelvű könyvekkel. Anyukám elé álltam, és elmondtam, hogy szeretném a helyi könyvtár magyar nyelvű osztályának gyerekkönyveit megnézni. Már akkor is határozottan kiálltam azért, amit a fejembe vettem, és ha könyvekről volt szó, nem lehetett a megoldás más út, játék, vagy sütemény. Anyukám kézen fogott, elsétáltunk a városi könyvtárhoz, ami egy polgári házban volt, felmásztunk azon a sok lépcsőn, végig mentünk a hosszú, sötét folyosón, és megkerestük Kati nénit, aki egy nagyon világos, könyvespolcokkal teli szobában ült, és kartonokkal, pontos könyvtári szabályokkal vigyázta a könyveket. Így lettem könyvtári tag életemben először, hét éves koromban.Az iskolában mindenki a menő, boltokban nem kapható színes, történetekkel és képekkel teli, magyar nyelvű kincseimet nézegette, lapozgatta. Ezután már nem volt apelláta, jöttek utánam az osztálytársaim is, az iskolával átellenben magasodó könyvbirodalomba, én pedig örömmel hívtam őket, hogy lássák, a világ több annál, mint amiben élünk. Bár ezt gyerekként nem tudtam megfogalmazni. Azt hiszem, minden ekkor kezdődött.