TRAUMA/ÍRÁS KURZUS PÉTERFY-NOVÁK ÉVÁVAL

Legtöbbünket ér valamilyen trauma.

Mivel különbözőek vagyunk, mindannyian másképp birkózunk meg vele.

Nekem a saját traumám feldolgozási folyamatában nagyon sokat segített, amikor végre megtaláltam hozzá a szavaimat, és megírtam.

De ez a kurzus nem terápiás csoport, itt a szöveggel és annak minőségével foglalkozunk.

Megnézzük hogyan kezdj hozzá, hogyan folytasd, hogyan fejezd be.

Erről szól ez a kurzus.

Hétről hétre haladunk a traumaírással, közben pedig olyan kreatív írás feladatokat is fogok adni, amelyek segítenek a saját történeted megfogalmazásában.

Ezeket a szövegeket a csoporttal közösen fogjuk elemezni abból a szempontból, hogy mennyire sikerült megfogalmazni és mások számára pontosan érzékeltetni a történteket.

Ha úgy érzed, mindig is szerettél volna írni, csak egy segítő, támogató közeg hiányzott hozzá, akkor a legjobb helyen vagy.

A cél az, hogy a kurzus végére elkezdjen megszületni a saját traumaszöveged.

A kurzus alkalmanként 120 perc, nyolc héten keresztül hetente egyszer, hétköznap délutánonként – azaz 8 alkalom 5-7 fős csoportban.

A kurzus ára 110.000 Ft.

Választhatsz egyéni kurzust is, ha nem szeretnél csoportban dolgozni.

Az egyéni kurzus ára 35.000 Ft/60 perc.

A kurzus 2021 május első hetében kezdődik, az órákat online fogom tartani, videochaten.

Jelentkezni a peterfy.academy@gmail.com e-mail címen tudsz.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .