Havas Juli

Civil foglalkozásom – nevezzük orvosi hivatásnak – és a magánélet összeférhetetlensége feletti aggodalmaskodás az elmúlt 25 évben minden vegyértékemet lekötötte. Kell lenni egy résnek, ahol kibújhatok belőle és magammal lehetek. Legyen ez az írás. Pontosabban annak kezdete, itt a Péterfy Akadémia meghitt műhelyében.


A pénzügyminiszter reggelije

A büfében csak két asztal van megterítve fehér abrosszal. A többi asztal terítetlen: az a demokratáknak való. E célra paprikásszalonna is van az üvegedényben. Szalonna üveg alatt! Borzasztó idea! A pénzügyminiszternek mégis összefut a nyál a szájában, amikor pillantása odatéved. Szívesebben ülne kockás terítős asztalnál és szívesebben enne szalonnát, friss meleg fehérkenyérrel, kovászos uborkával. De nem teheti. Mert a felesége keze idáig is elér és szigorúan megtiltotta a szakácsoknak, hogy mérgezzék a férjét. Ezért csak teljes kiőrlésű kenyeret szolgálhatnak fel neki, borzalmas fűrészporízű falatkák formájában, sovány prosciuttot, száraz sajtot, esetleg egy kis heringet. Pedig egész életében feszes és inas teste volt. Most eleped egy jó zsíros falatért. Egy kupica pálinkáért. Lehajol a széke mellé, ujjai vakon megkeresik a Luis Vuitton irattartó zárját, halkan kipattintja, körülnéz, és amikor nem látja senki, gyorsan kivesz egy kis ezüst gyógyszeresdobozt. Felnyitja, kicsippent belőle egy xanaxot, majd rövid gondolkodás után még egyet és mindkettőt gyorsan bekapja. Megkönnyebbülten, nagy kortyokban issza rá a narancslevet. Majdnem olyan jó érzés árasztja el, mint egy jó pohár szilvapálinka után. Hogy parancsolja a tojást, miniszter úr, kérdezi a főpincér alázatos hangon, enyhén meg is hajol hozzá. Rántottának, sok zsírban, gondolja; szent-benedikt módra, mondja és nagyot sóhajt, avokádóval. Nem mintha annyira szeretné az avokádót, de lássák a mamelukok, hogy ő elegáns népség. Megint lenyúl az asztal alá, körülnéz, hogy látja-e valaki és egy gyors mozdulattal megvakarja a tökeit. Rohadtul viszketnek. A borotválástól. Mert azt is kell neki. Mégis ki látja, próbált egyszer alkudozni a feleségével, de az hajthatatlan volt. Nem fogok egy ősemberrel szexelni, szólt le Lukrécia a futópadról, és hangjában enyhe undor bujkált. Megbolondult az asszony, merült gondolataiba a pénzügyminiszter. A múltkor, amikor késő este hullafáradtan esett haza egy hosszúra nyúlt kormányülésről, ott várta őt Lukrécia a nappali közepén, piros fehérneműben, pomponos papucsban, nyuszis álarcban. Egyik kezében pezsgőspohár, másikban plüss bilincs. Kicsit be volt csiccsentve. A pénzügyminiszternek nem volt ellenére a látvány, és a fáradtsága is mintha elmúlt volna. Ritkán volt humoros, de most megeresztett egy tréfát. Nem fázol meg, kérdezte tőle évődve. A felesége sajnos nem vette a lapot, mint kiderült, a spiccnél kicsit több volt benne. Teljesen bekattant. Záporoztak felé a tárgyak, minden, ami a Lukrécia keze ügyébe került, repült a pénzügyminiszter felé. Magas találati aránnyal. Fejhangon visította, hogy micsoda egy fatökű egy senki az ő férje, hogy elege van a savanyú pofájából, az unalmas életükből, a szaros politikából. Ez fájt neki a legjobban, amikor a felesége a politikát szidta, a barátait, a munkáját, az életét. Szó nélkül bement a dolgozószobájába, leült kedvenc bőrfotelébe, a Luis Vuitton irattartót csendben maga mellé tette. Ujjai vakon megkeresték a finom bőrön a zárat, halkan kipattintották és kivették belőle az ezüst ékszerdobozt. Kicsippentett belőle egy xanaxot, majd rövid gondolkodás után még egyet és mindkettőt gyorsan bekapta. Idegesen, nagy kortyokban itta rá a whiskyt, amit a kisasztalról töltött ki magának. Amikor egész testét átjárta az ital, hátradőlt és hosszan megvakarta tökeit.

Uram, a tojásai, szólal meg valaki mellette. Ijedten riad fel gondolataiból. Megkönnyebbülten pillantja meg kezeit az asztal felett. A pincér elegáns mozdulattal teszi le elé a buggyantott tojást, a tetején remegő színes borsszemek láttán a pénzügyminiszter jobb kedvre derül. Jóízűen és elegánsan eszik. A kés és villa bizonyos előkelőséggel horzsolja egymást. Még a magos zsemle is ízlik neki. És az avokádó sem olyan rossz, gondolja vidáman. Megiszik még egy pohár frissen facsart narancslevet, aztán jócskán elkomorodik, amikor a pohara felett megpillantja belépni a két propagandistát. Egyenesen felé tartanak. Nagyot sóhajt és hellyel kínálja őket. Kálmi és a másik, akinek a neve sose jut eszébe, az Armani öltönyös fiúka, mert csak így emlegeti, laza mozdulattal kigombolják a zakójukat és hanyagul leülnek. Kávét rendelnek és croissant. Közben elegánsra manikűrözött ujjaikkal kicsippentik a maradék prosciuttót a tálról, amit neki szolgáltak fel. Csak ne szipákolnának állandóan, dohog magában a pénzügyminiszter. Orrszárnyuk mindig vörös, miért nem kenik be valami alapozóval, gondolja és megint rátör a szorongás. Az Armanis fiúka közben elővesz a táskájából – neki is Luis Vuitton van, mindenkinek az van – egy elegáns mappát. Kezdjük talán ezzel, mutatja. Kinyit előtte egy vastag katalógust, rendelj, ami tetszik, mondja. Cipőkatalógus. A pénzügyminiszter szereti a szép cipőket, keskeny lábán igen jól mutatnak. Fernando Cerullo a kedvenc márkája, Nápolyból. Kétszázezer alatt nem vásárol cipőt magának. Ez még a feleségének is imponál, gondolja. Aztán rátérnek a megnyitóra, az új épület avatóünnepségére. Nem hisz a szemének a számok láttán, nehéz szívvel írja alá a költségvetést. Rossz érzése mindig erősödik, amikor törvénytelent szimatol. Felhörpintik a kávét, a vendégek felállnak. Szólhatnál az asszonynak, veti oda Kálmi távozóban, kicsit fogja vissza magát. A pénzügyminiszter nem válaszol. Amikor azok ketten kimennek az ajtón, akkor árad szét arcán a pír. Tudja, mire céloznak. Eszébe jut a felesége a flitteres estélyi ruhájában, talpig dekoltázsban. Minden újság lehozta és az égig dicsérte a sok seggnyaló firkász. Biztos röhögnek a háta mögött, gondolta keserűen. Amúgy ő maga is alig tudta elfojtani a kuncogását, amikor azt mondta a lánya, hogy olyan volt az anya abban a kék ruhacsodában, mint a kis hableány anyja. Anyja? Mármint kinek az anyja? Hát a kis hableány mamája, szállt be a beszélgetésbe a kisfia is. Talán, mint a hableány, lett ideges Lukrécia, te ne röhögj, nézett a férjére és fejbe dobta a telefonjával.

Átül az ablak alá az egyik füles fotelbe. Odahozat még egy kávét és a lapokat. Még várhatnak rá egy kicsit. S ezalatt benn a tanácsteremben sebesebben megy minden. A szónokok megrövidítik beszédeiket. Minek is beszéljenek? Hiszen eredménye úgy sincs – és még csak nem is bosszankodik meg érte senki, ha elmondják, hogy az adózó nép mint nyomorog. Mert a pénzügyminiszter úgy sincs ott. A pénzügyminiszter reggelizik. A büfé ajtaja ki van nyitva. Kilátni meg belátni. Nem zavarja, ha várniuk kell rá. Ölébe teszi a reggeli lapokat, találomra nyitja ki a legfelsőt. És meglátja Lukréciát egy féloldalas reklámban. Hosszú haja sprőd a sok szőkítéstől, emlékszik a tenyere a tapintásra. Valamit reklámoz az ő felesége. A pénzügyminiszter felesége fürdőruhát reklámoz a lapokban. Gyomra feljön a torkába. Feje vörös, szája ideges rángásba kezd. Összecsukja az újságot és feláll. Nincs mit tenni, be kell menni a tanácsülésre. Kihúzza magát, arcán nincs érzelem, amikor belép az ajtón. A teremszolga nesztelen csukja be mögötte.

A pénzügyminiszter kora este ér haza a villába. Dühe ugyan alábbhagyott, de nem fogja szó nélkül hagyni, határozza el. Belép a szárnyas üvegajtón a hallba. Miközben elkezdi kifűzni finom cipőjét, a tekintélyes art deco asztalon pompázó rothadtlila óriáscsokrot nézi, és rezignáltan állapítja meg, hogy van ízlése a feleségének. Csak utána veszi észre a bőröndöket a földön. Kilép cipőiből és egymás mellé igazítja őket. Felnéz. Elválunk, mondja Lukrécia a bőröndök fölött, béreltem neked egy lakást, teszi hozzá azonnal. Hosszú pongyola van rajta, hajában csavarók, lábán a pomponos papucs. Vajon a nyuszis fehérnemű van-e alatta, egyenesedik ki elegáns zoknijában a pénzügyminiszter és ólmos fáradtság tör rá. Szó nélkül bemegy a dolgozószobájába, leül a bőrfotelbe, a Luis Vuitton irattartót csendben maga mellé teszi. Ujjai vakon megkeresik a finom bőrtáska zárját. Halkan kipattintják és kiveszik belőle az ezüstdobozt. A pénzügyminiszter kicsippent belőle egy xanaxot, majd rövid gondolkodás után visszateszi. Tölt magának egy jó pohár pálinkát, felhajtja és rögtön utána még egyet. Amikor egész testét átjárta az alkohol, hátradől és hosszan, élvezettel vakarja meg a tökeit. A faszom fogja többet borotválni, mondja ki hangosan.