Szigetnaplók 2020 – 5.

Felkértünk öt résztvevőt, hogy írjanak meg egy-egy napot a Péterfy Akadémia kisoroszi nyári kreatív írás-táborában. Ötödiknek Belső László naplóját olvashatjátok.

Több nap mint plajbász

Ötödik nap. A Rácz fogadó kockás asztalterítőjén a Kitömött barbár mellett ott az ötödik pecsét (a poén sánta, de írótáborban, egy kezdőtől elmegy).

Vasárnap délben kíváncsian csatlakoztam ehhez a két tucat emberhez, akik velem együtt úgy gondolták, áldoznak egy hetet arra, hogy csiszolják magukban azt a képességet, amit megtanulni nemcsak lehet, de muszáj is annak, aki írni szeretne – azok kedvéért, akik majd olvasni fogják. Kialakítani a szöveg szövete mögé látás képességét. Felfedezni egy mondat erejét. Észrevenni, javítani a hibáit – vagy éppen benne hagyni, mert pont attól a kis szeplőtől lesz az a mondat egyedi. Belelátni egy sokáig laptop mélyén bújkáló fájl kötetté válásának folyamatába.

Jánosi-Mózes Tibor fényképe

Mit keresek én itt, 48 évesen? Lassan már a kereskedelmileg fontos (tizennyolc negyvenkilenc) korcsoportot sem ikszelhetem büszkén a kérdőíveken. Már eladni sem akarnak nekem, erre én akarom eladni magam. Nonszensz… Most csütörtök éjjel van, a napló ír engem, én a naplóval végképp leírom magam (elvagyunk). De most ugorjunk egyet az időben narratíve és napozzunk kicsit!

Délelőtt folytattuk egymás szövegeinek elemzését. Előkerült az írásokban a mesterséges értelem kavarta természetes érzelem, a történelem személyes nézetből és nagytotálban és még annyi minden.

Takács Péter érzékeny prózájával kezdünk. Egy véletlen találkozásért néha nagyon meg kell dolgozni – írónak és hősének is. A mindent dugó elbeszélő eddig is velünk volt a táborban, és ma sem hiányozhat: még egy ilyen belső monológban is képes megjelenni.

Jánosi-Mózes Tibor fényképe

Bojtor Luci olyan természetes könnyedséggel és egyben határokat átlépve festi meg egy piaci nap történetét, hogy arra gondolok: ezt színpadon szeretném látni, minél hamarabb.

Tatai Lajos szövege rávilágít, milyen sok szegmense van az irodalomnak.Történelmi tablója az élre vasalt császárkéket a világháborús bakaruha sokezer árnyalatával koszoló, izgalmas szöveg.

Turcsán Zsófia érzéseit saját maga által kreált hieroglifákkal titkosítja novellafüzérében, de úgy, hogy a szótárat is rögtön mellékeli, így mindenki számára megfejthető. Ecetbe mártott selyemcukor. Novák el van ragadtatva. Joggal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ebéd. Utána rövid séta a kánikulában. Ebben a kisbetűs faluban valahogy minden lassabban történik. Lassabban teker a bozontos postás bácsi a szolgálati kempingen, lassabban fut át az úton az ártérből ide tévedő ezüst róka, lassabban folyik el a Duna is a rév mellett. Még a hátulról közelítő autó is lassítva szinte esélyt adva akar elütni amikor szégyenérzet nélkül ballagok az út közepén amíg meg nem hallom a dudát ami öblösen inkább hajókürtként zeng fel és hozza rám a heves szívdobogást hogy az életösztön egy utolsó pillanatos félreugrással (akár bikaviadalon egy merengő torreádor) visszakalapálja tudatomat normál sebességre.

Jánosi-Mózes Tibor fényképe

A délutáni szekcióra két szöveg maradt. Tüske Pál húsz éves kora dacára izmos, erős, nyers világot rakott össze, veretes családi legendáriumára építkezve. Generációkon átívelő genetikus átéltség jellemzi a második világháborús történetet.

Utolsóként került sor Pap Éva regényének részletére. Neki már van kiadott műve. A tapasztalat, a csiszoltság, a szöveg iránti alázat és a rengeteg belepakolt gondoskodás érződik a készülőben lévő új alkotáson.

Jánosi-Mózes Tibor fényképe

Tökéletes lezárása írásaink hosszú sorának. Az abban megfigyelt megoldásokra építkezve tanulunk a következő órában a Mestertől, aki fáradhatatlan – nem úgy mint.

Vacsora után várjuk az utolsó vendéget. A Kalligram igazgatója: Mészáros Sándor. Amikor megláttam a programban, önkéntelenül fordítottam magamban angolra: Alex Butcher. Egy másfél mázsás pankrátor képe villant be, ahogy feszülős fekete cicanadrágban a Rammstein Benzinjére bevonul az arénába (ami most a Rácz fogadó különterme), ott üvöltve tép ketté csuklónyi vastag kéziratokat a gumikötelek közt, majd a papírfecniket konfettiként a megszeppent közönség soraiba szórja: “Ez MIND szar!”

Megjött, lássuk:

Attitűd – pipa

Öltözet – pipa (na jó nem, de majdnem: a szürke ötven árnyalata)

Súly – fele (de karizma van)

IQ – tripla

Bevonuló zene – inkább valami Wagner.

Sándor harminckét éve Gergely szerkesztője, kiadója – mindketten érezhetően büszkék erre a szakmai és emberi kapcsolatra. Duális kémiájuk a fergeteges intellektuális stand-up minden pillanatát áthatja.

Utána: kert, holdfény.

Kreatív ivás.

Sztereotíp pia.

Felolvadó est.

Péntek jön, az utolsó nap (a hatodik). A Biblia szerint Isten ekkor teremtette az embert (amúgy ha csúcspontnak szánta, akkor sajnálom hogy nekem -mint érintett- kell közölnöm, hogy utána ugyan elment egy jót pihenni, de úgy néz ki itt a huszonegyedik század elején, hogy lassan érdemes lesz nekifutni a kettő pont nulla verziónak).

Ez a rövid közös időszak tábori társaimmal sokat tanított. Tényleg mindenkiben ott egy regény: nem hamis a baba a  nyugati parton sem. És csak nyerhet, aki megharcolja, hogy papírra köpött festékké legyenek a gondolatai.

Jó itt lenni Kisorosziban, és végre kezdem megérteni, miért vagyok itt. Mert nyír ki a saját korom. A negyvennyolc évem (amiből engednék én, de ugye nem tudok), és ez az elcseszett kettőezerhúsz is (ami meg engem és másokat sem enged). Ha kiírom magamból a kort, úgy kicsit meg is értem, és akkor a folytatás (maradék?) talán könnyebb lesz.

Most tűnt csak fel, hogy ez a mai napló mennyire túl lett tolva számokkal. Pedig ez elvileg a Játék a betűkkel. No mind1…

Lassan vége. Hazamegyünk. Már csak húsz óra (persze ez is egy sánta poén és persze megint itt egy szám).

Jánosi-Mózes Tibor fényképe

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .