Szigetnaplók 2020 – 2.

Felkértünk öt résztvevőt, hogy írjanak meg egy-egy napot a Péterfy Akadémia kisoroszi nyári kreatív írás-táborában. Másodiknak Takács Péter naplóját olvashatjátok , július 27-ről, hétfőről.

Az első nap, hogy itt ébredtünk, Kisorosziban, a Péterfy Akadémia irótáborában.  Kinek, hogy sikerült persze az ébredés – korán fekvőknek, reggeli futóknak könnyedén, tegnap este a helyi kocsmában karaokezóknak nehezebben. Otthonosan mozgunk már a helyen is és egymás közt is. Ahogy a tegnapi naplóból is tudjuk, nagyon intenzív élmény egymás írásait olvasni-hallgatni és egyre intenzívebb. Huszonegynéhányan nem biztos, hogy mindenki emlékszik minden névre, de arra igen, hogy ki mit olvasott fel – és arra is hogy, ja igen, te mondtad a novellámra, hogy nem követi a belső logikáját, te pedig, hogy nem értettem az egészet, te dilettáns szerencsétlen. Persze ilyen nem hangzik el. Mégpedig azért nem mert a felolvasott, árulás tematikájú írások sokkolóan jók, eredetiek. Az élő irodalom szövete volt, egytől egyig. Ma hármat hallgattunk meg. A tegnapiakkal együtt kezd az az érzés körvonalazódni, hogy egy ilyen, az emberi élet alapvetését érintő hívószó mindannyiunkban mást hív életre, a lehetséges történetek száma végtelen.

Az első történet, Osztály vigyázz! címmel, Borbényi Erika munkája. Egy traumatizált és elárult kislány története a 70-es évekből. Élénk vita alakult ki a történet különböző részei kapcsán a gyerekkori sérelmekről, a korszak ábrázolásáról és az önjáró rendszerek romboló hatásáról.

A második írás Mementó volt, egy a közelmúltban öngyilkos lett közszereplőért. Van, akinek így vagy úgy, de volt már kapcsolata az önként választott halállal, másoknak nem. De miután Ságh Beata felolvasta műfaji keretek köze alig-alig szorítható, epikus prózáját, nehezen jutottunk szóhoz. Az már csak apróság, hogy a felolvasást elején elmondta, hogy ez a legelső írása. Milyen lesz a többi?? Kegyeleti okokból a mű csak itt és ebben a formában kaphatott nyilvánosságot, megjelenésre vagy további ismertségre a szerző döntése miatt nem számíthat. A hallgatóság is egyetértett ebben, ez azonban még szomorúbbá teszi az írást, amely egy öngyilkos utolsó perceinek mély átéléssel megírt lírai epikus vagy leíró versszerű tudatfolyama, a gyerekkori emlékektől, az elárultatáson át a billegő székkarfáig melyre állt a maga által csomózott kötél alatt. A hallgatóság percekig nem tért magához.

A harmadik írás, az Egy rendetlen ember Hlavay Richárd, a szenvedélyes vitorlás könnyeden sikló, elegáns prózája volt, melyet 30 év újságírói tapasztalata csiszolt pengeélessé.  Felszínét tekintve egy éppen pakoló, sietségben lévő férfi gondolatai. Kissé mélyebbre hatolva pedig egy kereső ember elegáns önmarcangolása az életközepi válság apropóján. Az árulás, mint önmagunk elárulása, sorsunk be vagy be nem teljesítése kapcsán – mindannyian irigyeltük Richárd biztos tollát és rutinos írásművészetét.

A nap első vendége Szabados Ági volt, híradós, műsorvezető, olvasásnépszerűsítő, riporter, podcaster és még sok minden más.

Ági egyedül ült le velünk szemben. Üde volt, gyönyörű, okos, független és lenyűgöző. Megosztotta velünk tapasztalatait a könyvkiadásról, mint szakmáról, tanácsokkal látott el,  segített együtt gondolkodni,  segített bennünk kialakítani egy képet arról, hogy mi is történik azután, hogy megírtad a regényedet – hogyan tovább? Drukkolunk neki, hogy sikerüljön, amit eltervezett és számítunk a segítségére majd.

A nap második vendége és utolsó programpontja Grecsó Krisztán volt. Mindannyian szerettük mint írót, és most mindannyian megszerettük mint embert. Mint kollégát. Gergely és Éva közt ülve, Krisztán gyönyörű magától értetődőséggel nyílt meg nekünk, osztotta meg írói,  szerkesztői és emberi tapasztalatait.   „Ice-breaker”ként  szerkesztői tanácsokat adott  kezdő iróknak: mit csináljunk és mit ne csináljunk, amikor beküldjük írásunkat a kiválasztott – egyre fogyó  számú – irodalmi folyóiratba. Ezután szinte észrevétlenül tért át saját életének különböző állomásaira, Keményék konyhájából, mint a 90es évek legizgalmasabb irodalmi szalonjából indulva, a megalkuvónak bélyegzett Sarkanyfű című folyóiraton át (Azért írtunk a Sárkányfűbe, mert az ÉS nem közölt bennünket, aztán amikor már publikáltunk az ÉSben, megszűnt a Sárkányfű) a személyes történetekig, mint például a hamisnak bizonyult családi legendáriumról a bencés szerzetes nagybácsiról. Az önkritika az a fegyver, amivel megadásra kényszeríted a veled szemben állót: Krisztián nem fukarkodik az önkritikával és öniróniával. Idézte például azt a szerkesztőnőt pályája elejéről, aki csak azért hívta be beszélgetni, hogy megkérje: addig hagyja abba az írast amíg komolyabb kárt nem okoz a magyar irodalomban.
A beszélgetés során elhangzott aranyköpések önálló kötetet is megtöltenének talán, de a „Pályakezdőkent még védett helyen vagy, de a második kötet után azon a pályán kell focizni ahol az Esterházy” kitétel nem csak önmagában és kulturális kontextusában volt szellemes de tovább is vitte a beszélgetést a különböző írói generációk feladatára. Péterfy Gergely szerint

minden generácionak le kell köpködnie és megtagadnia a mestereket. Grecsó, Péterfy, Bereményi, Dragomán után, akik újra felfedezték a történetmesélést, vajon tudunk e majd törtenetet mesélni mi is?


A számtalan elhangzott történetből és bon mot-ból az alábbiakat emelhetnénk még ki:

Addig nem tudsz dolgozni amig a sértettségedet le nem győzöd.

Az iróiskolákban téma volt a TE Nagy Témád – miközben tanítottam, folyamatosan mentem el a Nagy Témám mellett.

és végül:  A kéziratnak csak mesterséges vége van: örökké lehetne irni, a szerkesztő rettegve könyörög,  hogy már ne nézz bele még egyszer.

Az intenzív és kimerítő nap után Lajos barátunk meginvitált bennünket a pár utcányira lévő kertjébe, ahol sok izgalmas beszélgetés hangzott el és sok izgalmas bor csúszott le.  A naplóírónak az este ezen részéről már csak homályos emlékei vannak.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .