Szlavicsek Judit: A Halál Szamarrában

A tehetséges Doctor Devil

Mr. Hendler, a hatvanas évei közepén járó régiségkereskedő  kényelmesen hátradőlt bagdadi házában a hightech stílusban frissen felújított dolgozószobája íróasztala mögött és szórakozottan végigsimított termetes pocakján, melyen vészesen feszült a londoni Sevile Row egyik patinás méret utáni szabóságában készült fehér lenvászon ing.

Ösztönös mozdulat volt ez, olyan, mint mikor a kiscica elégedetten végignyalja a szája szélét, miután végzett a tálka tejjel. Márpedig Mr. Hendler ma határozottan elégedett volt önmagával.

Ha minden jól megy, néhány óra múlva megkapja a hírt a könyvelője, Mr. Footman tragikus haláláról és kezében lesz a Banksy kép is. Lány léggömbbel. Hatalmas szerencséje volt, hogy ezt a képet épp a bagdadi aukciós ház bocsátotta árverésre. Ahogy tudomására jutott a dolog, rögtön érezte, hogy ez élete lehetősége. Jó ideje ízlelgette már magában a lehetőséget, hogy átnyergel a kortárs képzőművészetre. Torkig volt a korai sumér vázákkal, asszír domborművekkel és elefántcsont hajtűkkel.  

A terv jó. Mondhatni tökéletes. Ez lesz a tökéletes bűntény.  Így mondta a fickó, akit Wallace, a hatvanas években Londonban megismert régiségkereskedő barátja ajánlott neki a kényes feladatra. Wallace-szal sosem beszéltek az üzletről, de Mr. Hendlernek volt egy sejtése, hogy a férfi valójában illegális fegyverkereskedelemből szedte meg magát. Néhány évig ugyanannak a zártkörű klubnak voltak a tagjai és találkozásaik kimerültek az arisztokrácia épp aktuális szaftos botrányainak kéjes kitárgyalásában, tetemes mennyiségű skót whiskey elfogyasztása kíséretében.

Mikor néhány hónapja eldöntötte, hogy megszabadul a könyvelőjétől, rövid gondolkodás után Wallace-t hívta, hogy segítsen neki egy diszkrét és profi bérgyilkost szerezni. És Wallace-ban nem csalódott. Néhány napon belül megkapta a férfi telefonszámát, akit az alvilágban csak Doctor Devilként ismertek.

Sosem találkoztak személyesen – ehhez Doctor Devil ragaszkodott -, a kereskedő pedig készségesen elfogadta ezt, egyrészt, mert kicsit félt a férfitól, aki voltaképpen mégiscsak egy többszörös gyilkos, másrészt fogalma sem volt, hogy is szokták intézni az ilyesmit. Sok mindent bevállalt már hosszú pályafutása alatt, apró kis stiklik, némi orgazdaság, itt-ott egy kis csempészet, néhány profi hamisítvány, de egy alkalmazottja megöletése eddig nem tartozott a napi rutinjába.

De eljött a pillanat, mikor be kellett látnia, hogy Mr. Footmannek meg kell halnia. Először csak tett néhány megjegyzést a könyvelés “kreatív” jellegére, aztán egy idő után már olyanokat mondott, hogy érzése szerint ezekről a dolgokról a többi cégtársat is tájékoztatnia kellene. Egyszerűen túl okos volt a fickó, és erre ő túl későn jött rá. Mr. Hendlernek fogalma sem volt, hogy a könyvelő zsarolni akarja-e vagy épp feljelenteni, de úgy döntött, nem szeretné megvárni, míg választ kap erre a kérdésére.

És Doctor Devil valóban vérprofinak bizonyult. Kért néhány adatot, aztán pár nap múlva egy eldobható sim kártyás telefonról hívta és felvázolta a tervet. Mr. Hendler Mr. Footmant küldi el maga helyett az aukcióra, ahol a kereskedő telefonon keresztül licitál a Banksyra. A vételárban nem szabhat majd határt, mivel a terv sikeréhez elengedhetetlen a kép megszerzése. Doctor Devil elrejtőzik a kocsi hátsó ülésén, majd mikor a könyvelő beül az autóba Devil egy sikoly maszkot viselve felül, egy tőrrel megböki az ülésen keresztül, hogy jelezze, szándéka komoly és arra kényszeríti, hogy egy elhagyatott helyre hajtson az autóval. Ott aztán leszúrja a könyvelőt és magához veszi a festményt. Nyomokat nem hagy, a problémás alkalmazott így rablógyilkosság áldozata lesz, a műtárgy pedig titokban eljut Mr. Hendlerhez, aki már megegyezett egy elképesztően gazdag svájci hölggyel, akinek minden pénzt megér, hogy rezidenciája magányában minden reggel egyedül csodálhassa a Banksy képet diétás reggelijének elfogyasztása közben.

Mr. Hendler elviselhetetlenül ideges volt a licit alatt. Alig tudta leplezni hangjának remegését, mikor az utasításokat adta a könyvelőnek a telefonban az újabb összegekről. Végül kereken egymillió fontért lett övé a kép. Ez ugyan jóval több volt, mint amire előzetesen gondolt, de tudta, hogy az ügyfelének semmilyen gondot nem fog majd okozni a busás jutalékával megfejelt összeg átutalása. Sőt, ismerte ezeket a típusú gazdagokat és tudta, hogy az idős hölgynek egyfajta kéjes örömet fog okozni, hogy ilyen elképesztően magas árat kell kifizetnie.

Ahogy letették a telefont, ha lehet, a kereskedő még idegesebb lett. Gondolatban végigjátszotta az eseményeket, amelyeknek le kellett játszódnia és úgy saccolta, hogy Doctor Devil úgy másfél óra múlva fog jelentkezni telefonon, hogy jelentse, minden rendben van.

A másfél órából azonban kettő is lett, a kereskedő pedig – habár nem is olyan rég megfogadta, hogy leáll az itallal -, végül mégis megbontott egy üveg konyakot és aludni küldte gyönyörű, fiatal feleségét, akinek üres fecsegését egy átlagos napon is nehezen tolerálta, nem hogy ezen a sorfordító estén.

Este tíz óra harminckor a villa csendjét váratlanul megtörte a kapucsengő mély, panaszos hangja. Mr. Hendler ijedten pattant fel és megnézte a kaputelefon kamerájának képét a bejárati ajtó mellett. Odakint a könyvelő nyomta pánikszerűen a csengőt, a kamera látóteréből épp akkor kanyarodott ki egy taxi. A kereskedő azonnal megnyomta a kapunyitó gombját és csak remélni tudta, hogy ezen a késői órán egyik szomszédos villa lakója sem vette észre az érkezőt. Mr. Footman futva tette meg a rövid utat a kaputól a házig és majdnem a kereskedő karjaiba zuhant.

– El sem fogja hinni uram, hogy mi történt! – zihálta és rogyadozó lábakkal megállt az előszobában. Mr. Hendler a meglepetéstől teljesen lefagyva betessékelte a halálravált könyvelőt a nappaliba és leültette egy eredeti marhabőr chesterfield fotelba.

 A könyvelő előbb kért egy pohár vizet, majd zaklatottan elmesélte, hogy mikor beült az autóba és elhelyezte maga mellett a becsomagolt képet, a háta mögött felült egy sikoly maszkot viselő férfi, az ülésen keresztül nekiszegezett egy tőrt és arra kényszerítette, hogy hajtson egy külvárosi felüljáró alá. Ott felszólította, hogy szálljon ki a kocsiból, halálosan megfenyegette, hogy megkeresi és megöli, ha szól a rendőrségnek, majd elhajtott a Jaguárral, benne a festménnyel. Aztán körülményesen részletezte, hogyan botorkált ki a főútig, fogott taxit és hajtatott ide.

– Uram, ez az ember, ez a halálmaszkos, ez meg fog találni engem!!!!! Tudom, egyszerűen érzem. És az én megérzéseim mindig helyesek. Tudja, a könyveléssel kapcsolatban is, amit a múltkor említettem…., na de ez most lényegtelen. Hiszen úgyis meghalok. Ez a férfi meg fog keresni és akkor nem kegyelmez. Azóta biztosan rájött, hogy a hangja alapján tudnám azonosítani és ezért elhatározta, hogy mégis meg kell ölnie. Kérem Mr. Hendler, könyörgöm! Segítsen rajtam! Adja oda a Lexust és én elmenekülök. Elrejtőzöm a bátyám szamarrai hétvégi házában és ő nem fog rám találni. Nem akarok meghalni. Ugye segít nekem, hogy elkerüljem a végzetem? Segítenie kell, hisz ön olyan jólelkű ember. – ennél a pontnál a könyvelő nem tudott már többet kinyögni, csak lehajtotta a fejét a fotel széles karfájára és csendesen zokogni kezdett.

A kereskedő fejében olyan gyorsan cikáztak a gondolatok, hogy lasszóval sem tudta volna megzabolázni őket. Ilyen fejleményre egyáltalán nem volt felkészülve, s mivel nem volt túl eszes, hirtelen semmi értelmes megoldás nem jutott eszébe.

Fásultan felállt és leakasztotta a Lexus kulcsát az előszoba faláról és átadta a könyvelőnek.

– Kérem vigyázzon rá nagyon, még bejáratós. – motyogta és csak azt várta, mikor kanyarodik már ki  a férfi a garázsból, hogy végre elkezdhessen lázasan gondolkozni.

– Ja, Mr. Footman, el is felejtettem! – villant be váratlanul egy ötlet – Adja meg nekem a szamarrai címét, hogy értesíteni tudjam, ha elkapták a fickót és elült a veszély.

– Igaza van Uram, ez jó ötlet. St. Mary Mead Street 13. Kis, jelentéktelen földszintes nyaraló, épp a Tigris partján. – azzal bevágta magát a volán mögé és már izzította is a motort.

Még nem ült el a távozó autó zaja, a kereskedő máris hívta Doctor Devilt, de a telefon, amin eddig tartották a kapcsolatot unottan besípolt, majd blazírt hangon arról tájékoztatja a tajtékzó kereskedőt, hogy a számon előfizető nem kapcsolható.

Mr. Hendler magánkívül rohant vissza a házba, töltött magának egy a helyzet súlyosságával arányos adag Hennessy XO-t és egy szuszra magába döntötte. Aztán levetette magát a vajbőr olasz design kanapéra és mereven bámulta a tükörképét a nappali teljes szélességét kitöltő üvegfalban.

– Ezt most elbasztam. – állapította meg lakonikusan és erős kísértést érzett, hogy feltápászkodjon és töltsön magának egy újabb adag konyakot. Ugyanakkor pontosan tudta, hogy ha ismét zsibbadtra issza magát, az nem segít abban, hogy kitalálja, mi is legyen most.

– Azt hiszed, megcsináltad, mi???? Azt hiszed, átbasztál és megcsináltad a nagy fogást. Hát nagyon el vagy tévedve kispajtás. Ez a meccs még nincs lejátszva, de nincs ám, azt megígérhetem.

Fentről Mary nyafogó hangja térítette észhez, aki a lépcsőfordulóban állt, selyemkimonóját fázósan összehúzta a mellén, a mennyezeti lámpa fényénél ijesztő halotti maszknak hatott a arcán a mélyhidratáló pakolás.

– Valami baj van, drágááááám???? Olyan hangosan beszéltél magadban. Vagy van itt veled valaki? Mintha valaki más hangját is hallottam volna.

– Menj és feküdj vissza, én is mindjárt fenn leszek. És az isten szerelmére, ezerszer megmondtam már, hogy ne beszélj bele a bizniszbe. Ez nem a te dolgod. Na menj, ne mondjam többször.

Mary szó nélkül visszahúzódott a hálószobába, Mr. Hendler pedig ismét elégedetten nyugtázta, hogy most, ötödször végre jól választott feleséget.

Éjfélkor a telefon diszkrét pittyenése ébresztette konyak és stressz okozta zsibbadt álmából. Azonnal felült a kanapén és a kijelzőre meredt. Rövid szöveges üzenet volt egy ismeretlen számról.

“Jöjjön azonnal a szamarrai házba. Itt megtalálja a könyvelőt és a képet is. Ne válaszoljon erre az üzenetre. Dr. D.”

Az út hosszú és eseménytelen volt, a Bentley Continental tudta a dolgát. A kereskedő gépiesen vezetett és engedelmesen követte a gps határozott utasításait. Üresnek érezte magát, és egyszerűen képtelen volt gondolkozni. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy a végzete felé robog. Hajnali fél három volt, mire az elhanyagolt, aprócska kőházhoz ért. Egyszerűen csak leparkolt a felhajtón és a bejárati ajtóhoz sétált. Mintha nem is ő, hanem a végzete irányította volna a lépteit. Az ajtó résnyire nyitva volt, sárga fénycsík vetődött a gazos kis előkertre. Belökte az ajtót és megállt az ajtónyílásban. A szobában csak egy apró fali lámpa égett a szemközti falon, ami egy képet világított meg. Banksy Lány a léggömbbel című képe volt.

Az árnyékból kibontakozott egy alak és felé indult.

– Jó estét Mr. Hendler. – köszöntötte a középkorú férfi, akit ő eddig Mr. Footmanként ismert. – Mr. Smith vagyok, a Központi Nyomozó Hivatal fedett nyomozója. Bizonyára nem tudja, de Mr. Wallace alkalmanként készségesen szolgáltat információkat a rendőrség részére, cserébe mi néha szemet húnyunk néhány nem teljesen legális ügylete felett. Mikor ily módon tudomásomra jutott, hogy, nos, khm,… ön meg kíván engem gyilkoltatni, úgy éreztem, itt az ideje, hogy a dolgokat rövidre zárjuk. Kapóra jött az aukció és az, hogy ön épp erre a különleges képre vetett szemet. Szerencsénkre ez az úr boldogan segítségünkre volt ebben a kis színjátékban. Sőt, az a benyomásom alakult ki az együttműködésünk során, hogy kifejezetten élvezte is az eseményeket.

Engedje meg, hogy bemutassam őt. De hisz már ismeri, ő Doctor Devil. Bár azt hiszem, a másik neve is ismerősen csenghet. Ő Mr. Banksy. Töredelmesen be kell vallanom, hogy szenvedélyesen rajongok Mr. Banksy művészetéért. És végtelenül tisztelem őt, amiért a művészetét nem kívánja a profitorientált, lelketlen műkincspiac hiénáinak átengedni. 

Nézze el neki, hogy nem fordul ön felé, de módfelett kényes az inkognitójára. Tudja, a művészek már csak ilyenek. Tele vannak különc allűrökkel.

A szoba másik sarkában háttal álló alak egyszerű fekete pulóvert viselt, kapucniját mélyen az arcába húzta. Kezében aprócska távirányítót tartott. Anélkül nyomta meg a gombot, hogy hátrafordult volna.

A megsemmisítő halk zümmögéssel kezdett dolgozni, a három férfi pedig végignézte, ahogy a kép vékony papírcsíkokként kúszik elő a díszes bronzszínű keret alatt.

A dolgok aznap hajnalban bevégeztettek Szamarrában.

Ez a novella az 1. Feladat megoldása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s