Végvári Eszter: Szobaleírás

A hatalmas koffer alig fért be a ajtón. Csak húzta-vonta a nyekergő padlón, megpróbálta minden irányból áttolni az ajtónyíláson, de végül úgy döntött, jobb helye lesz a szalon és a folyosó között félúton. A ház üres volt – mindenki kimenőt kapott, így ha valaki átesik rajta, az csak ő lehet – gondolta. Már hat napja úton volt, alig várta, hogy végre megérkezzen, lemosakodjon és lepihenjen. Az elmúlt pár napban szinte minden közlekedési eszközt kipróbált. A hajón tengeri betegséget kapott, a vonat zötyögésétől kiújult a derékfájása, az öreg taxi pedig össze-vissza rázta az ebédjét – ami akkor sajnos már a gyomrában volt.

Elcsigázva lépett be a dohos szobába, ahol gyermekkorában járt utoljára. A perzsaszőnyeget azóta sem cserélték le, legalább 40 éve terült el a tölgyparkettán. Az ománi nagykövet ajándékát édesapja pont abban az évben kapta, amikor anyja meghalt. Kifinomult szövésű volt, az arabeszkek szabályos rajzolatán kiválóan lehetett kis famozdonyokkal vonatozni. Mindegyik lokomotívnak megvolt a saját csarnoka a szőnyegen, ahol a szükséges javításokat el lehetett végezni. A dívány alatt titokzatos alagútrendszerek tárultak fel, amelyet egy jóságos óriás őrzött – a nap jelentős részében ott ejtőző Maximilen, orosz-kék kandúr. A szobát minden nap kétszer takarították. Eldugott helyeken friss levendula párnácskák lógtak – ezeket a bizalmas rejtekeket csak a cseléd ismerte. Az illat nem csak a közeli tóban kikelt szúnyogokat riasztotta el, hanem a nagybácsit is, aki levendula-allergiája miatt sohasem lépett be ebbe a helyiségbe. Vacsora utáni konyakját a legnagyobb hidegben is szigorúan a teraszon fogyasztotta el.

Nem lépheszt a szőnyegre, az a tenger! – emlékezett vissza, ahogy annak idején a súlyos, szinte megmozdíthatatlan székek között ugrált testvéreivel. A bordó karosszék volt a legszilárdabb szikla, ráadásul arról messze el lehetett látni. A nemes kárpit örökéletű! – így reklámozta magát az a mesterember, aki aztán évente húzta újra a ülőalkalmatosságokat. Úgy látszik, az ő értelmezésében az örökkévalóság valami egészen mást jelentett.

A könyvespolc égig érő szirtként vette körbe a szobát. Az alsó fakkokon apja kedvenc könyvei, és a nap, mint nap használt lexikonok voltak – legfelül az anyja által annyira imádott szépirodalom, és egy helyi író, Verden úr összes művei. A rossznyelvek szerint azért kerültek oda a többre érdemes alkotások, mert a zsurnaliszt egyszer nagyon elverte kártyán az öreget. De ez csak városi legenda volt.

Mint ahogy az is, hogy a szoba fő helyén függő festményt, ami kalandos úton került a család tulajdonába, valami nagyon híres festő festette, és a család ükapját ábrázolta. Ezt a mendemondát a többi festménybe zárt rokon sem megerősíteni. sem cáfolni nem tudta.

A szalonból nyíló, apja dolgozószobájába vezető fehér, diófa ajtó most is zárva volt. Oda kevés ember léphetett csak be – és neki, aki 15 évesen elhagyta a családi fészket, ez a privilégium nem adatott meg.

Az akkori hatalmas tér, ahol kisfiúként annyi időt töltött, most kicsinek, és nyomasztónak tűnt. A levendulaillattól feltódultak az emlékei és megszédült. Megkapaszkodott a faragott tölgyfaasztalban, és megvárta, amíg kicsit magához tér. Újra körbenézett a szobán, ahol évtizedek óta szinte semmi sem változott. A szobrok, amiket az utazásairól küldött, egymás mellett sorakoztak, és szemmel tartották a helyiség látogatóit. Nem érezte magát otthon, inkább mint egy múzeumban, ahol a felújítás miatt mindent egy terembe zsúfoltak. Pornak szinte nyoma sem volt. Látta maga előtt, ahogy apja mérnöki precizitással állítja be az olvasólámpát, hogy az a lehető legjobban világítsa be az esti olvasáshoz a kanapét. Most is, mint mindig, minden lámpa égett. Odalépett a zsúfolt szekrényhez, és a legfelső polcról könnyedén leemelte a gyerekkorában lankadatlanul forgatott földrajz atlaszt. Meglepte, hogy milyen könnyen eléri. A kontinenseket, amiket azóta kivétel nélkül bejárt, még a bácsikájától tanulta meg.

Ahogy leemelte a vastag könyvet, kézzel írt papirosok hullottak a szőnyegre.

Apja testamentuma volt az…

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..