Lovas-Nagy Anna: Szobaleírás

Imago

Ex Lex, a Brehm tizenhatodik kötetében lakott. Már nem emlékszik, hogy került ide. Még puha volt és krémszínű, teste kissé kocsonyás. Mindezt csak sokkal később tudta meg, amikor megtanulta a Brehmet olvasni. Tudását a könyvekből szerezte. A saját történetét is. Kezdetben sokat volt éhes. Kezdetben mindent megevett. A le.ikális tudás erősít, mondta Ex Lex és minden X után erősebb lett.

Te.til. Összefutott a nyál a szájában. A hely gazdag volt te.tilben. A régi perzsa. A kijárt útvonalon a kopások. A bőrkanapéra vetett szőttes és azon még egy. A foteleket védő vintage török szőnyegek és a barokk szék kárpitja a sarokban. Az ízesen töltött párnák, selyemfényben hevertek a márványoszlopos olvasólámpa világosságában. Goblein a tapétaajtón. A márványon mászni nem jó. Ágaskodó márványló a kandalló tetején. A márványkandalló tetején. Ott mászni nem jó. Még fiatal volt amikor majdnem odasült.

A Pra.is a legfontosabb, nem a lu.us. Ez volt a visszatérő mondat, amit generációról generációra átadtak az öregek a fiataloknak. Csak a lu. ne lenne ennyi. Gondolta Ex Lex. Egy évben egyszer bútorolajjal kenték át a mennyezetig érő diófa polcokat. Csillogott a faborítás és a por is eltűnt. Mégis, Ex Lex jobban szerette látni a saját lábnyomait a finom porban ami a le.ikonok előtt lerakódott. Padlótól plafonig csak a könyvek. Meg a sötét diófa. Mint a kitin.

A képek. A képek mind imagok, ezt is a le.ikonokból tudta. A teste is imago. A tudomány a valóság mása –scientia nihil aliud est quam veritas imago. Vergilius szerint. Az átjáróban néhány metszet az Aeneasból. Nem szeret oda kijárni. Fél, hogy nem jut vissza. Már öreg. A könyvespolcokon családi képek. Öreg családi képek. Portrék a valahai pra.isok arcaival. Ősök. Főhelyen a legrégebbi festmény, valamely harcosnak is kiváló tudós ükapáról. Fakók a képek, mint a levetett kitin.

A képek a könyvek elé akasztva. Jó búvóhely. Az olajfestmény szaga, a litográfiák, az aranyozott rámák. A régi papírborítás a képek hátán. Ceruzával a régies írás, Ale.ander Kohl, képkeretező mester, 1927 Berlin. Női portré, ceruzavázlat Bécsből. Félig leeresztett szemhéj. Talán egy korai Klimt, dátum és szignó nélkül. Csak a barnán szabad mászni. Az átjáróba nyíló ajtókeret törtfehér és túl széles.. A barna megőriz, a barna nem árulkodó. A barna hallgat, mint a halott kitin.

Hát ismét! Kiáltott fel Ex Lex, amikor meglátta a poroltóra emlékeztető szerkezettel felszerelt két alakot. Hófehérben, gázmaszkban. A molyok meg az atkák. A szalonnabogarak. Az álszúk a diófában, meg az undok kopogóbogarak. A rossz napokat már többször átvészelte itt. A demokrácia védelmében című kötetben. A közepén kirágott oduban. Fejét lábára hajtotta és halkan mondta a vergiliánát amíg elszunnyadt.

A boldog révbe küldjük most hajónkat

Hallgatva nagy Sironnak bölcs tanácsára

Elűzünk minden gondot életünkből ma.

Ti is Camenák innen menjetek gyorsan

Édes Camenák, – mert szóljunk igazságot –

Édes volt véletek, hát jöjjetek mégis

Papírjaimhoz, ám csak bölcsen és néha


Ez a szöveg a 2. Feladat megoldása.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s