Marton-Ady Edina: A Halál Szamarrában

A Halál monológja egy mondatban.

Ó, ez a rohadt köpeny megint elakadt, mindig elmondom amikor leltározunk, egyáltalán nem praktikus viselet, senki nem hord ma már ilyet, de mindig ugyanaz a helyzet, Péter odahümmög, hogy kötelező a munkaruha, vigyorog az orra alatt, leplezetlenül élvezi a helyzetet, persze neki nem kell idelent a susnyásban melózni, hogy egy autóroncs szétcsessze az outfitet, igazán letolhatták volna az árokba, persze tudom, nem volt rá idő, itt is kavartam egy kis ez meg azt, ki is volt itt, Chavez, Mahatmir, nem is tudom hirtelen, nem csoda, ilyen zsúfolt napirendem nem volt a középkor óta, itt egy kis kanyaró, ott egy rakétakísérlet, lehet nekem is vezetnem kellene egy ilyen Google naptáras cuccot, amit a főnök is beújított, babatenyérnyi ez a szakadás, útba esik Bagdad, hogy is hívják azt a szabót, akinek a szolgáját kell úgymond meglátogatnom, nem ugrik be, de az a srác, az a Musztafa, francnak ígérgeti el a lelkét egy folyton éber, féltékeny gazda feleségéért, mintha megérne ennyit egy kis numera a műhelyben, valahol rohadt unalmas, hogy évezredek óta nem változik semmi, mindig csak a szex, meg a pénz, tolonganak, hangoskodnak, kiabálnak, alig érteni a szavukat, ez a piac is egy káosz, mennyi arc, az ott pont úgy néz ki mint Musztafa, de vele Szammarrában kellene összefutnom, vagy tévedek, rákérdezek van-e ma ott dolga, igen, ez Musztafa, ó ez a szempár, ahogyan felnéz a csuklya alá, ez a kikerekedő, ijedt tekintetet, na ez is a baj a fekete lepellel, sokkal könnyebb lenne minden ha nem szarnának be tőlem és nem rohannának el, de ez is rohan, mintha nem ő kezdett volna először beszélni hozzám, azon az estén, amikor meglátta az asszony kibontott haját, meztelen vállait, aztán ott suttogott egész éjszaka, persze nem tudta, hogy én fogom meghallani, hogy ezekért a hívásokért én vagyok a felelős, a kimondott bűnök, sötét kívánságok strigulamestere, ez lenne a névjegykártyámon, aztán ha megfordítja az ember ott lenne, vigyázz, ha túl sok összegyűlik, eljövök, mint most Musztafáért, csúnya dolog megkívánni más ember asszonyát, zabos lesz tőle a főnök, na itt is jön az a bizonyos másik ember, miért nem jut eszembe a neve, pedig minden mást tudok róla, 43 éves, szereti a bort, egész nap énekel az orra alatt,  bekamerázta a lakást, mennyien csinálják ezt, megdöbbentő, de ez itt, pontosan velem akart beszélni azon az estén, mikor megnézte a felvételt, engem hívott, most meg azt kérdezi, miért fenyegettem meg a fiút, közben cérnát vesz elő és tűt a táskájából, nem egy ijedős tag, ez egyértelmű, talán amíg megvarrja a köpenyem, elmondom neki, hogy a tököm se fenyegette meg Musztafát, csak meglepődtem, mert úgy volt hogy este,  Szammarrában találkozunk.

Fokalizált ponyva

Szeptember huszonharmadikán, a szép reményű, ám életútjában erősen foghíjas emlékeket viselő Musztafa, ura parancsára felkapta vállára az Izidor nevezetű szamarat és a piacra indult. Musztafa, bár erről tudomása soha nem volt, a kereskedő egyik régi szeretőjének a gyermekeként látta meg a napvilágot, s mivel Seherezádé foghíjas mosolya annak idején igen sok fiatalembert elbűvölt, nem volt tudható, kitől is örökölte enyhén bandzsa datolyaszemét, előreugró állát, fénytelen, barna üstökét. Seherezádé, halála előtt azt mondta neki, bár Szammarrában soha nem érheti baj, most mégis Bagdadba kell mennie, majd egy levelet nyomott a kezébe, és egyetlen vagyonukkal, Izidorral, útjára bocsátotta a fiút. Musztafa szerencsés csillagzat alatt született. Bár háromszor is eltévedt a nyílegyenesen Bagdadba vezető úton, a városban hiba nélkül megtalálta Abut, igaz, az összes italmérésben meg kellett kérdeznie az irányt, s mivel jóravaló gyerek volt, mindenhol fogyasztott is, így erősen dalolva, csillogó, hálától párás szemmel érkezett meg, az anyja szerinti egyetlen, igaz férfihez. Abu háromszor csapta rá az ajtót, majd végül az erősen vérző orrú, könnyező gyerektől elvette és elolvasta a levelet. Kételkedve fogadta Seherezádé ezeregy, kötőjelekkel felsorolt bizonyítékát az apaságra, de mivel valóban egyetlen és igaz férfi volt, magához vette Musztafát. Amikor a gyerek tizenhat éves lett, Abu és a felesége úgy döntött, ideje dolgoznia, így megpakoltak egy hatalmas kosarat datolyával, mézzel, aszalt és szárított gyümölcsökkel. Abu kicsit vakarta ugyan a fejét, hullámos, fényes haja fürtökben csavarodott az ujjára, s tekintetében feketén izzott a kételkedés.

  • Figyelj rám Musztafa. Itt van ez a kosár, tele mindenféle csemegével. Fogd a szamarat, a kosarat. Ma te mész a feleségem helyett a piacra, árulni.

Musztafa szófogadó gyerek volt. Fogta a kosarat, kiment az udvarra, s mivel erejét az anyjától örökölte, Seherezádé hatalmas pofonokat tudott adni a neki nem tetsző udvarlóknak, a fogát is akkor vesztette el, amikor az egyik ilyen udvarló viszonozni akarta a kedvességét, szóval mivel erős volt, mint az anyja, az egyik vállára feldobta Izidort, a másik kezében tartotta a megpakolt kosarat, s elindult. A piacon hatalmas volt a tömeg, a zaj szinte elviselhetetlen, de Musztafát nem zavarta, bár kicsit idegesítette a bal kezében érzett zsibbadás és a szúró fájdalom a mellkasában, de volt már ilyen, az éjszakai kocsmázások kikészítik az embert, még akkor is, ha fiatal. Sétált kicsit az árusok között, nem törődve Izidor egyre hevesebb kapálózásával, beköszönt az ismerősöknek, megivott pár pohárka arakot, aztán elfoglalta a helyet, ahol árulni szoktak. Letette a szamarat, aki azonnal heves fül és farokcsapkodásba kezdett, a gyékényt kiterítette a pulton és sorban előszedte a kosarakba rejtett finomságokat. Éppen a mézzel teli edényeket rendezgette, amikor pár lépésnyire meglátott egy ismerős alakot a tömegben. Magas volt, olajos bőre fénylett, fekete hosszú disdását viselt és fekete baseball sapkát, amire azt írták csillámló ezüst cérnával Highway to Hell. Az ismeretlen feltartott tenyerének éle éppen felé mutatott. Musztafa hátranézett, de a fal mellett eldobált szeméten kérődző Izidoron és rajta kívül nem volt senki a közelben. Csodálkozva húzta fel orra közt összenőt bozontos szemöldökét, száját kitátotta, már éppen kiáltott volna, amikor gyomrába belemart a jeges, hatalmas félelem. Eszébe jutott hol látta a férfit, egy pillanatra fel tudta idézni anyja hideg bőrét, örökre szájára ragadt foghíjas mosolyát. Futni kezdett. Abu meglepődve nézett a fiúra, mikor az beesett az ajtón, de amikor Musztafa nagy nehezen kinyögte kivel találkozott, s mi történt, a férfi megsajnálta.

  • Rendben van Musztafa. Kint áll a lovam, fel van nyergelve, mert éppen Szammarrába akartam menni, hogy elvigyem ezt a levelet egy jó barátomnak. Intézd ezt akkor, helyettem.

Hogy a levélben Musztafáról mesél, hogy megkéri benne a barátját, vigye magával a fiút a következő nagy utazásra a sivatagon át, arról hallgatott. Igazán nem akarta elkeseríteni a fiút. Az ő akarata ellenére lett terhes a felesége, nincs mit tenni, Musztafának mennie kell. Nézte, ahogyan ez az ügyetlen, kotnyeles gyerek felpattan a hófehér lóra. Szinte szépnek látta. Kicsit szipogott a felkavart portól, megvárta míg elül, aztán fürge léptekkel megindult, hogy el ne lopják az árut, amit Musztafa otthagyott őrizetlenül.  A piac hangosan nyüzsgött, Abu átvágott a tömegen, elduruzsolt pár köszöntést, majd meglepődve látta, hogy a standnál ott áll a fekete kaftános férfi, s Izidor fejét simogatva őt nézi.

  • Gyanítom, nem kell bemutatkoznom. – mondta Abu, miközben elsétált a Halál mellett, hogy beálljon a stand mögé. Nagyon igyekezett, hogy ne remegjen a hangja.
  • Nem. Az valóban szükségtelen. – vett el egy datolyát a Halál, és cuppogva enni kezdett.
  • Miért fenyegette meg Musztafát?
  • Ó, ez kérem szakmai ártalom.
  • Na de mégis, ezt talán nem így kellene intéznie.
  • Én nem is fenyegettem. Csak meglepődtem és meg akartam kérdezni tőle valamit.
  • Mit?
  • Hogy mit keres itt Bagdadban.
  • Itt él. Velem. Az apja vagyok. – mondta büszkén Abu, bár eddig soha nem érezte magát büszkének, amikor Musztafáról volt szó. Próbált nem megsértődni rajta, hogy a Halál horkanva felnevet.
  • Állítólag.
  • Igen. Állítólag.
  • Szeretné tudni? – hajolt hozzá közelebb a Halál, s a leheletének édes, datolyás illata volt.

Abu csak állt, nézte a jóképű arcot, a fekete, földig érő disdását. Seherezádéra gondolt, Musztafára, az eddigi életére, az elvágtató fiú után maradó porra. Nemet intett a fejével. A Halál bólintott egyet, belemarkolt a datolyás kosárba.

  • Nem tudja hol lehet itt inni egy karcos, fekete beduint?

(Ez a szöveg megoldás “A Halál Szamarrában” feladatra)

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..